Melyik szerelmes nem választ magának

A számtalan közűl egy csillagot?

És melyik költő nem választ magának

A számtalan közűl egy bajnokot?…

Ezt Toldy Miklós, azt Kont lelkesíti;

Ki a vitéz, ki engem föltüzel?

Ki e vitéz?… a kürtharsogtatással

Országokat reszkettető Lehel!

Ez volt a hős, ez volt a kürt!… e hősnek

Halála egy nagy égzengés vala;

Kilencz száz év mult, és ez égzengésre

Most kél a viszhang: lantomnak dala.

Ti jászok és ti kúnok, hallgassátok,

Mert, ugy hiszem, legjobban érdekel

Titeket, ő, a kürtharsogtatással

Országokat reszkettető Lehel.

Mi a legjobb köszörükő? a bosszu;

Ez fente meg a magyar kardokat,

Mi a leggyorsabb fergeteg? a bosszu;

Ez hordja mostan a magyarokat.

Éles kardokkal, szélvészrohanással

A németek földére érnek el;

Elől száguld a kürtharsogtatással

Országokat reszkettető Lehel.

Hiába fented kardodat, magyarság!

Felsőbb hatalom eskütt ellened.

Harczod koporsó, óriás koporsó,

A melybe dicsőséged temeted.

Nagy lakomája volt ez a halálnak,

S kit el nem költe: mint rab vesztegel.

Ezek között a kürtharsogtatással

Országokat reszkettető Lehel.

»Akasztófára!« dörg a német császár,

»Akasztófára e zsiványokat!

Haha, hittétek-e ti száraz fák, hogy

Teremni fogtok még virágokat?

Lám, kivirúltok újolag. – Mivelhogy

A vezér elsőséget érdemel:

Előre hát, te kürtharsogtatással

Országokat reszkettető Lehel!«

Kilépe a hős: »Isten néki, császár,

Függjek koszoruként ez oszlopon. –

Német vagy, nem t’om: lesz-e emberséged?

Meghallgatod-e végkivánatom?

Szeretnék egyszer még kürtömbe fujni,

Vén bajtársamtól hadd bucsúzzak el!«

Ekkép beszélt a kürtharsogtatással

Országokat reszkettető Lehel.

Megkapta kürtjét s úgy megfujta a hős,

Hogy a császár megsiketült bele,

Megsiketűlt és eldőlt… innen-onnan

Kilenczszáz éve, s még föl nem kele.

Nem is kel ő fel többé. – Jászberényben

Még megvan a kürt csorba élivel,

Mit megcsorbított a császár fején a

Győzötten is még győzelmes Lehel.