1845. vagy 1846.

Álmos vagyok és még sem alhatom;

Ébren vagyok és mégis álmodom.

Gyertyám pislog komorhomályosan,

Mint a lidércz, mely temetőbe’ van;

S ki nem merem kezemet nyujtani:

Elvenni hamvát vagy eloltani.

Ágyamban fekszem mozdulatlanul.

Előttem el rém rém után vonul.

Hiába húnyom be szemeimet,

Látom még akkor is e rémeket.

És milyen rémek, milyen alakok!

Arczomról hideg izzadás csorog.

Ott mély árokban egy koldús halott,

Fölkél és rágja a koldúsbotot.

-453- Kemény. Beléje törnek fogai,

Látom szájából a vért omlani.

Itt egy öreg czigány a deresen,

Ütik, verik kinoskeservesen.

Vernek le róla húsdarabokat;

Fájdalmában, mint a kutya, ugat.

Hát az mi ott? torony vagy óriás?

S mit mível? kútat vagy sirgödröt ás?

Nem sír lesz az, nem. Kút; mert ott hever

Mellette a nagy százakós veder;

Most leereszti a roppant vedert…

Nem víz, de vér, mit a kútból kimert.

Itt egy ifjú, ki lenyakaztaték,

Viszi fejét, markolva üstökét,

S szólván: »nem én, de te vagy a zsivány!«

Bedobja azt a bíró ablakán.

Ott akasztófa, rajta csecsemő;

A csecsemőnek anyja oda jő,

Megfogja lábát, s húzza, húzza le,

S körűltánczolja a bitót vele.

Itt egy leány, két béka űl szemén,

Nyúzott patkány van orrának helyén,

Hosszú férgekből vannak fürtei,

S őt félkigyó-félember öleli. – –

Ily szörnyeket lát lázas képzetem.

Elkergetném s el nem kergethetem.

Mindenki alszik, csak magam vagyok

Nem alvó. Csend van, csak fogam vaczog.