Nevezetes a tennapi napom,

Furcsa dolgokat kellett hallanom.

Szerencséje, hogy az bánt ugy velem,

A kinek a leányát szeretem.

Mondott volna csak felényit is más,

Majd megtudná, mi a bosszuállás,

Majd kiálltunk volna a mezőre,

Zöld mezőre folyna piros vére.

De még hagyján, hogy én nekem esnek,

Hejh van, a mi jobban fáj szivemnek,

Az még sokkal jobban fáj én nekem,

Hogy téged is bántanak, kedvesem.

Sokat szenvedsz, édes lelkem, szenvedsz,

És csak azért, mert engemet szeretsz.

Tűrj galambom, tűrj még egy keveset,

Maj’ megszakasztom szenvedésedet.

Légy csak egyszer az én feleségem,

Nem lesz párod a földkerekségen,

Nem lesz párod boldogság dolgába,

Még csak nem is vágysz a más világra.