Vénült, kihalt a szolganemzedék,

Uj nemzedék jött, mely apáit

Arczpirulással emlité s azoknál

Jobb akart lenni és az is lett,

Mert csak akarni kell!…

Fölkelt az új hős nemzedék,

S mit örökségben hagytak rá apái,

Leverte rabbilincseit,

S kezéről, a kik ezt szerezték,

Azoknak sírhalmára dobta,

Hogy a csörgésre fölriadjanak, s ott

A földben is szégyeljék magokat…

S megemlékeztek a győzelmesek

Ama szentekrül és nagyokrul, a kik

A szolgaságban szabadok valának,

És hirdették az igét,

S díjok halál lett,

Csúfos halál!…

Megemlékeztek a győzők ezekről,

S a diadalmak örömébe szőtték

Szent neveiket koszorú gyanánt,

S elvitték volna őket a

Dicsőség templomába,

De hol keressék, hol lelik meg őket?

Rég elhamvadtak a bitófa mellett!

(Pest.)

-110-