Zajos órák mámora

Hogyha széjjellebben,

Dúl a régi fájdalom

Annál dühösebben.

Nyugszik a táncz, hallgat a víg zeneszó,

És buvában újra sorvad Kuruttyó.

Tarka, foltos fegyvere,

Rajt virít a rozsda,

S fényesítni oly nehéz

Az istenátkozta.

»Hejh, jobb volna most koholni vasszeget,

Vagy heverve nyujtózkodni zug megett.«

Nézd, Kuruttyó, nézd, ki jő

Látogatni téged?

Isten engem, oly alak,

Mint a feleséged.

Ő az, ő! az ártatlan férjhagyta nő,

Karján mosolyg nyájas barna csecsemő.

»Ez Kuruttyóivadék!«

Mond a kisded apja,

És a rajkót és a nőt

Kebelére kapja,

S vége nélkül, hossza nélkül pityereg.

Jókat kaczag rajt a víg ujonczsereg.

(Pápa.) -434-