Némúl a hangszerek zenéje,

A függöny fölrepűl,

S az arczokon kiváncsiságnak

Csendes figyelme űl.

És ékes színpadon a múzsa

Kegyelt papnéja áll,

Bájlóbb a kikelet kertének

Minden viráginál.

És oh, midőn szavak születnek

Az ajkak bíborán! –

Nem, így nem énekel tavaszszal

Pacsírta s csalogány.

S mit benne látsz megtestesülve:

Erény és szerelem;

S a néptömeg varázslatánál

Kéjtengerré leszen.

Hódolva a dicső müvészet

Magasb hatalminak,

Éljen-zaj és örömkiáltás

És tapsok hangzanak.

De a zajongó nép között áll

Az ifju mereven.

Ah! érzeményi zavarának

Nyelvet, szót hol vegyen?

Egy új világ nyilik szivében,

Egy új édenvilág,

És benne lángoló szerelme

Az illatos virág.