Bús az ember, ha nincs kedve;

Borba van a kedvmag vetve.

Hát azért iszunk mi mindig,

Meg sem állunk tíz-husz pintig.

Van minékünk pinczénk, házunk,

Mindazáltal itt tanyázunk,

Itt tanyázunk nap hosszában,

Itt tanyázunk a kocsmában.

Itt tanyázunk, mert van nékünk,

Mert van nékünk feleségünk.

Nyelves, szájas mind az asszony;

Rá az ember hogy hallgasson?

Van minékünk egy kis pénzünk,

De a pénzre mi nem nézünk;

Úgy is holtig él az ember,

Költeni ha mer, ha nem mer.

Hát azért csak iddogálunk,

Míg fel nem kötik az állunk,

Iddogálunk nap hosszában,

Iddogálunk a kocsmában.

(Pest.)