Önkénytelen az ember,

Mindenre születik,

Mint a magasb hatalmak

Ott fönn elvégezik.

Fölöttem is határzott

Az égi végzemény:

Csavargónak születtem,

Csavargó vagyok én.

Betérek Debreczenbe

Bolond Istók gyanánt,

S tovább megyek, ha ittam

Bort és öleltem lyányt.

Ma itten, holnap ottan,

Csak ez az élemény…

Csavargónak születtem,

Csavargó vagyok én.

Igaz, most a czudar sors,

Rútul bánik velem:

Lekötve hívatalhoz

Tengődöm egy helyen.

De nem tart ez sokáig,

Igy biztat a remény;

Mint voltam eddig, újra

Csavargó leszek én.

(Pest.)