A nap lement.

Eljött a csend.

Szellőüzött

Felhők között

Merengve jár

A holdsugár,

Mint rom felett

A képzelet.

A városi

Nem élvezi;

Falun keresd:

Mi szép az est.

Utczára mén

Leány, legény,

S dalolni kezd;

Hallván a neszt,

Dalol vele

A fülmile

Lágy éneket

A lomb megett.

A kert alól

Furulya szól;

A pásztor ott

Tüzet rakott:

S mig elterűl

A tűz körűl,

S megszólal a

Bús furulya:

-170- Ökre lova

Jár tétova,

És harmatos

Füvet tapos.

Akközben a

Kert ajtaja

Halkan kinyíl;

Miként a nyíl

Oda suhan

Vig-boldogan

A pásztor, és

Van ölelés,

Van csókolás –

Ki volna más,

Ki eljöve?

Mint szép hive.

Mulassatok,

Ti boldogok!…

Mért köztetek

Nem lehetek?

(Pest.)