Az öreg urnak élete

Szánandó gyötrelem,

Veséig gyötri a szegényt,

Féltékeny szerelem.

Unokaöcscse oly gonosz,

S szép, ifju a neje;

Unokaöcscse ver szöget

Megőszült fejibe.

Míg nőtlen volt: terhére nem

Esett a hivatal,

Nyugottan, híven végezé;

De most majd belehal.

Míg nőtlen volt: barátinál

El-elkártyázgatott;

De mostan éjszakázni fél…

Keserves állapot!

Míg nőtlen volt: álom között

Folyának éjei;

De most az öreg úr szemét

Behúnyni sem meri.

Pedig, pedig, szegény öreg,

Féltés hiába bánt;

Öcséd nődet nem szereti…

Hanem a szobalyányt.

(Pest.)