Ha előttem a multat kitárja

Képzeményim hű panorámája:

Katona barátom!

Tévelygő szememnek

Elfáradt sugára

Képeden pihen meg.

Oh ez a mult! pusztaság vidéke,

Mely felett hő, tikkasztó nap ége.

Te a pusztaságban

Árnyékos fa voltál,

Új erőt szereztem

Enyhe sátorodnál.

Kedvezett a jó szerencse nékem:

Túljövék e szomorú vidéken.

De itt is nagyobb volt

A bú örömemnél:

Mit használt, hogy jöttem?

Ha te nem jöhettél.

S a mióta sors parancsolatja

Közös útunk ketté ágaztatta,

Évek érkezének,

Évek távozának,

És még csak hirét sem

Hallhatók egymásnak.

El vagyok már szívedben feledve?

Vagy jutok még néha tán eszedbe?

Vagy, miként emlékem

Rajzol egyre téged,

Szinte rajzol engem

Nem muló emléked?

(Duna-Vecse.)