Szól a kakas innen-onnan

Viradóra.

Kivígadtunk, takarodjunk

Nyugovóra.

Hejh, ennek a mai napnak

Nagy az ára…

T’om: sokáig fáj belé a –

Fáj belé a kezem szára.

Fáj az én jobb kezem szára

Véghetetlen,

Mert nagyon sok telt palaczkot

Emelgettem.

De ha fáj is a karom, tán

Utójára

Fölbirom még e palaczkot –

E palaczkot… bucsuzásra.

-215-

Ki veled, bor, ki veled, bor,

Az üvegből!

Tele sírom könnyeimmel

Két szememből;

De magam sem tudom én, hogy

Majd az benne

Fájdalomnak vagy örömnek –

Vagy örömnek lesz-e könnye?

Mostanában a keblemnek

Megtelése

Fájdalomnak és örömnek

Vegyülése.

Az örömem onnan ered,

Mert itt voltam;

El kell mennem: innen ered –

Innen ered a fájdalmam.

Kiskunsági Szentmiklósnak

Ifju népe!

Benyitottál a szivemnek

Közepébe;

Hejh, pedig e szívközép, ez

Szentek szente,

Nem sok ember fordult meg még –

Fordult meg még eddig benne.

De kinek meg helyet adtam

Egyszer itt benn,

Az ugyan ki soha többé

Nem megy innen.

Ezután ugy nézzetek hát

A szemembe:

Rabok vagytok mindörökre –

Mindörökre a szivembe’!

Hát közöttetek, ha újra

Visszatérek,

Lesz emléke a barátság

Ünnepének?

Ünnep volt ez, a barátság

Szép ünnepje,

Nem is hiszem, hogy valaki –

Hogy valaki elfeledje.

Mostanáig itt vígadtunk

Tennap déltül,

Nem csoda hát, ha kissé a

Fejem szédül…

De azért jól tudom ám, hogy

Mit miveltünk?

Ettünk, ittunk, tánczot jártunk –

Tánczot jártunk, énekeltünk.

Ilyen a magyar mulatság.

Már hiába!

Ha iszik, hát jár a nyelve,

Jár a lába.

Hejh, csak oly gyors lenne honja

Haladása,

Mint lábának, hogyha tánczol –

Hogyha tánczol, a mozgása!

Hanem hiszen száz szónak is

Egy a vége:

Legyen rajtatok, barátim,

Áldás, béke.

Legyen oly vig mind halálig

A pályátok,

A mily vígak valamennyin –

Valamennyin ma valátok!

… Hejh, ha volna ősz: elszállna

Már a gólya;

Mennék én is már, ha még egy

Szóm nem vóna.

Kimondjam-e, vagy ne mondjam?

Eh, kimondom;

Mit szóltok rá, mit nem szóltok –

Mit nem szóltok, semmi gondom.

Amott virít Szentmiklósnak

Egy rózsája…

Hejh csak soha ne is néztem

Volna rája!

Vagy ha már megbűvölt édes

Arczulatja:

Hadd lennék én, a ki őtet –

A ki őtet leszakasztja!

(Kun-Szentmiklós.)