Én vagyok itt, emésztő gyönyöröm!

Én sírhalmodnak hű zarándoka;

Kérdezni jöttem, hogy mit álmodál

A föld alatt az első éjszaka?

Oh én nagyon borzasztót álmodám:

A földet a nap űzé, kergeté,

Kétségbeesve vágtatott a föld

A mélybe le s a csillagok fölé

Utána a nap fáradatlanúl…

A végtelent keresztülnyargalák,

És végre elkezdett rohanni az

Egész rendvesztett, megbomlott világ.

És e zavarba egyre kergeté

A földet a nap, s vad haragja közt,

Hogy kergeté hiába, megragadt

Szilaj kezével egy nagy üstököst.

S rá dobta…épen szívemen talált.

Képzelhető, mint fájt e seb nekem;

De úgy még sem fájt, mint az, a mit vert

Bennem halálod, legszebb örömem!

(Pest.)