Király vagyok most minden alkonyon:

A nap pirosló fényt lövel reám,

A nap pirosló búcsusúgara

Biborra festi egyszerű ruhám.

Gyönyörrel járom estenként a tájt,

Kilépvén a kis házfödél alól;

Porfellegekben a nagy ég alatt

A haza térő nyáj kolompja szól.

Elandalodva hallom e zenét,

Elandalodva szemlélek körűl;

És messze látok, mert mindenfelé

Megmérhetetlen rónaság terűl.

A rónaságnak messze tengerén

Imitt-amott áll egy fa, mint sziget,

S hová imát küld a mohamedán:

Kelet felé ez hosszu árnyat vet.

-214-

Miként csatában a sebzett vitéz,

Elvérzik a nap végre, s elesik;

S mint a dicsőség a vitéz halált,

A napot csillagok s hold követik.

Körűlem éj van, fényes éjszaka;

A csillagfényes éjben méla csend,

Oly csend, hogy szinte vélem hallani,

Mit a holdban szent Dávid lantja zeng.

A szomszéd tóból a vadlúdakat

Látom csapatban messzeszállani;

Szivemből is föl- és elszállanak

A nagyravágyás, hír vad álmai.

Feledni kezdem Pestet és zaját,

S jövendőm minden büszke terveit;

Jobb lenne élnem, így gondolkodom,

Jobb lenne élnem elfeledve itt.

A fölmagasztalt nagy nevek között

Ne hangoztassa senki nevemet,

Csak szőlőm és szántóföldem legyen,

Termők piros bort s fejér kenyeret.

S midőn szőlőmből s szántóföldemről

Házamba térek este: hozza be

Majd a piros bort s fejér kenyeret

Piros menyecskének fejér keze.

S ha a késő halálnak ujjai

A férj és nő szemét majd befogák:

Tegyék egy sírba a két aggastyánt

Nem tettetésből síró unokák.

(Szalk-Szent-Márton.)