Félre mostan, félre a fejemről,

Bú, te fekete, nehéz sisak!…

Jer, jókedv, te könnyü tarka csákó,

Melyen pajkos tollak inganak.

Félre, bú, te lándzsa, mely szögezve

Vagy tulajdon gazdád keblinek…

Jer, jókedv, te szép virágbokréta,

Mit keblemre bátran tűzhetek.

Félre bú, te alvilági kínpad,

A melyen a szív martírkodik…

Jer, jókedv, te hattyutollas párna,

Melyen a szív mennyről álmodik.

Jöszte, jókedv! jöszte, víg barátom,

Csapjunk egy hatalmas ünnepet,

Oly hatalmast, a minő közöttünk

Még soha nem ünnepeltetett.

Jöszte, jókedv! fényes szivárványod

Vond keresztül a nagy ég-iven;

Jöszte, kezdd el szép szellemzenédet,

Hadd tánczoljon lelkem és szivem!

Kérdezed, jókedv barátom, hogy mért,

Mért tartunk ilyen nagy ünnepet?

Csak azért, mert megtudom: a lyányka

Szeret-e hát avvagy nem szeret?

Hogyha visszatérünk a leánytól,

És szerelmet tőle nem hozunk:

Messze utra küldelek, barátom,

S többé tán nem is találkozunk.

Megvallom, hogy eddig én reszkettem

Az időtől, mely most jőni fog;

De kihamvadt bátorságom lángja

Most, hogy épen kell, megint lobog.

Gyalázat a gyáva katonára;

Ki a síkra búsfélénken áll –

Vigalomra hát – vigan rohanjunk

A csatába – élet vagy halál! – –

(Szalk-Szent-Márton.)