»Jőj, tavasz, jőj!« – gondolám az őszszel, –

»Várlak, mert boldogságommal jősz el;

Kinn falun lesz ifju, szép galambom,

És szabad lesz őt meglátogatnom,

S hogyha tőle száz mérföldre lennék,

Száz mérföldről is hozzája mennék.

Ha jön a nap hajnal-ölelésre,

Ha megy a nap éj-fölébresztésre,

-195- És a hold, a zultán, ha belépe

Csillaglyányos gazdag háremébe:

Én galambom hű árnyéka lészek,

Követője minden lépésének,

Mig szerelme, mint tavasz! virágod

Melegűlő keblén kicsirázott,

És a míg ő e virágot szűzi

Pirulással én szivemre tűzi;

S mért nem tűzné? s lehetetlenség-e?

Hogy menyasszonycsók leend a vége.

Jőj, tavasznak illatos füzére!

Tegyelek föl jegyesem fejére.«…

* * *

Jőj, tavasznak illatos füzére!

Tegyelek föl sírja keresztjére.

(Pest.)