Messze estem, oh lyánykám, beszédes

Szemeidnek szép sugáritól…

(Szemeidből jóság és vidámság

E kedves két égi gyermek szól.)

Messze estem tőled, oh te szép lyány,

Te aranyba foglalt drágakő!

De a nap, hol majd elédbe állok,

Ez a nagy nap nem sokára jő.

Nagy lesz e nap, sorsomat határzó,

Mint Waterloo Napoleonét.

Még király vagyok… kevélyen hordom

Koronámat, a fényes reményt.

Oh, de mi lesz éltem, ha fejemről

Porba hull e drága korona?

Mi lesz akkor éltem?… fájdalomnak

Oczeánján a Szentilona.

(Szalk-Szent-Márton.)