Őszi reggel járok a szabadban,

De hiába nézek szerteszét;

Sűrü ködnek fátyolában a táj,

A toronynak látni csak hegyét.

A természet elhagyott szentegyház;

Nincsen benne buzgó népe már:

A virágok… s hallgat orgonája,

Hallgat a sok énekes madár.

A természet néma szentegyháza

Fölzajlik még egyszer az idén

– A tavasznak mintegy viszhangjául –

A szüretnek megjövetelén.

A szüret víg, kellemes mulatság.

Gyakran ekkép sóhajtott szivem:

Be szeretnék én is szüretelni,

Mért nincs nekem is szőlőhegyem?…

Most beérném egyetlen gerezddel,

Egy egész szőlőhegy nem epeszt;

Hejh, beérném én veled, leányka,

Te legszebb, legédesebb gerezd!

(Szalk-Szent-Márton.)