Háborúval álmodám az éjjel,

Háborúba hítták a magyart;

Fölhivó jelül, mint hajdanában,

Országszerte járt a véres kard.

S fölriadt a véres kard láttára,

A kinek csak egy csepp vére volt.

A szabadság drága koszorúja,

Nem hitvány pénz volt a harczi zsold.

Épen e nap volt menyegzőnk napja,

Az enyém, leányka, s a tiéd;

S én, hogy haljak a honért, elhagytam

Házasságunk első éjjelét.

Úgy-e, lyányka, a menyegző napján

Menni és meghalni, szörnyü vég?

És mégis, ha rá kerülne a sor,

Ugy tennék, mint álmomban tevék.

(Szalk-Szent-Márton.)