Természet! még te is gúnyolódol?…

A mióta őt eltemetők:

Tél havának kellő közepette

Olyan tavasziak az idők.

Semmi jég a síma Dunavízen,

Semmi hó a Szentgellérthegyen…

Csak hogy testem és lelkem szemében

Mentül sértőbb ellentét legyen.

Mért nem keltek bőszült háborúra?

Mit alusztok? lusta elemek?

Éjszak vésze, te prédát üző sas,

Szárnyaid mért nem süvítenek?

Mért nem hajtod a felhőt az égen?

Mint vadász a sebzett madarat;

Hadd hullatná szét hópillangóit,

Mint ama madár a tollakat.

Ezt szeretném, kedvem ebben telnék.

Ugy láthatni a természetet,

Mint szivem van, mely szép Persiából

Vad Szibériává vetkezett. –

Oh, de hátha e meleg verőfény

A természetnek nem gúnyja? nem!

Sőt részvéte: csak azért nincsen tél,

Hogy ne fázzék ott kinn kedvesem.

(Pest.) -193-