Virágos kert a költő szíve,

De másnak termi a virágokat;

Mig ezeket szétosztogatja,

Önnön magának csak tövis marad.

És pillangó a költő lelke;

Szegény pillangó! neki megesett:

Addig bolyong a puszta kertben,

Mig összetépik őt a tövisek.

S a puszta kert s tépett pillangó

Eszébe sem jut senkinek talán,

Midőn élvezettel mereng a

Szegény költő martírkoszoruján.

(Pest.)