Voltak sokkal jelesebbek, mint én,

Hírök még is elfelejtve már.

Hát ti rátok, dalaim, ti rátok

A jövendőben vajon mi vár?

Éltek-e ti még akkor, midőn már

Én fölöttem fűvek lengenek?

Ugy, miként a lantnak húrja, mely, ha

Elszakad, még aztán is zeneg.

Nem bánom, ha, a mit eddig irtam,

Nem bánom, ha mind az elenyész;

Csak a mit te hozzád írok, lyányka,

Ezt ne bántsa elmulási vész.

S én hiszem, hogy ezt idő nem bántja:

Szent lesz minden hozzád írt dalom,

Mert hisz azok a mennyből erednek,

Kék szemedből, szőke angyalom!

(Pest.)