Az én képzeletem nem a por mozgatja,

Mennydörgés volt apja, villámlás volt anyja,

Csecsemő korában sárkánytejet szopott,

Ifiú korában oroszlánvért ivott.

Nem is birtam vele, vad képzeletemmel,

Országról országra vándorolni ment el,

Tenger zúgásával összekeveredett,

Ugy barangolta be a földet és eget.

Mint üstökös, nyargalt sivatag pusztákra,

Zöld vadonerdőkbe, kék hegyek ormára;

A vadonerdőkben tölgyeket szaggatott,

A hegyek tetején sziklákat ingatott.

Hol most e vad fiú?… egy kis virág mellett,

Melletted, barna lyány, mindig csak melletted,

Ott eped, suttog, mint a beteg esti szél…

Szilaj képzeletem, be megszelidültél!

(Cseke.)