– – – – Mit háborgattok?

Takarodjatok innen!

Nagy munkába’ vagyok. Sietek.

Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;

Megkorbácsolom a világot!

Jajgatnak majd, s én kaczagok,

Mint ők kaczagtak, a mikor én jajgattam.

Hahaha!

Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kaczagunk,

De a halál azt mondja: csitt!

Egyszer már én is meghalék.

Mérget töltöttek azok vizembe,

A kik megitták boromat.

S mit tettek gyilkosaim,

Hogy gaztettöket elleplezzék?

Midőn kiterítve feküdtem:

Reám borúltak s könnyezének.

Szerettem volna fölugrani,

Hogy orraikat leharapjam.

De nem harapom le! gondolám,

Legyen orrok és szagolják,

Ha rothadok, s fúladjanak meg.

Hahaha!

És hol temettek el? Afrikában.

Az volt szerencsém,

Mert egy hiéna kiása siromból,

Ez az állat volt egyetlen jóltevőm,

De ezt is megcsaltam.

Ő czombom akarta megenni;

Én szívemet adtam oda,

S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.

Hahaha!

De hiába, csak így jár,

Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?

Mondják: virágnak gyökere,

A mely fönn a mennyben virúl.

De ez nem igaz.

Virág az ember, melynek gyökere

Ott lenn van a pokolban.

Egy bölcs tanított engemet erre,

Ki nagy bolond volt, mert éhen hala.

-247- Mért nem lopott, mért nem rabolt?

Hahaha!

De mit kaczagok? mint a bolond;

Hisz sírnom kellene,

Siratni, hogy oly gonosz a világ.

Az isten is felhő-szemével

Gyakran siratja, hogy megalkotá.

De mit használ az ég könyűje is?

A földre húll, a ronda földre,

Hol az emberek lábbal tiporják,

S mi lesz belőle,

Az ég könnyéből?… sár.

Hahaha!

Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,

Érdempénz melleden a nap,

S ruhád, rongyos ruhád a felhő.

Hm, így eresztik el a vén katonát,

A hosszú szolgálat jutalma

Egy érdempénz és rongyos öltözet.

Hahaha!

S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,

Midőn a fürj azt mondja: pitypalatty?

Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!

Az asszony vonzza magához a férfiakat,

Mint a folyókat a tenger;

Miért? Hogy elnyelhesse.

Szép állat az asszonyi állat,

Szép és veszedelmes;

Arany pohárban méregital,

Én ittalak, oh szerelem!

Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,

Mint egy mézzé vált tenger;

De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,

Mint egy méreggé vált tenger.

Láttátok-e már a tengert,

Midőn a fergeteg szánt rajta

És vet beléje halálmagot?

Láttátok a fergeteget,

E barna parasztot,

Kezében villám-ösztökével?

Hahaha!

Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.

Érett gyümölcs vagy föld, lehullanod kell.

Még várok holnapig;

Ha holnap sem lesz a végitélet:

Beások a föld közepéig,

Lőport viszek le,

És a világot a

Levegőbe röpítem… hahaha!

(Szalk-Szent-Márton.)