Borús, ködös őszi idő;

A nap nem is pillant elő.

Hidegen jár a nap

Sötét felhők megett;

A kandalló tüze

Ád egy kis meleget.

Ajtóm, ablakom bezárva,

Üldögélek a szobába’.

Bánatosan nézek

Kandallóm tüzére,

Gondolván életem

Elmult idejére.

A mult idő nagy mezein

Hervadt lombok emlékeim;

Összeszedem őket.

Kötöm egy csomóba,

Ugy vetem bele az

Égő kandallóba.

-270-

Mint füstölnek, mint füstölnek!

De nem csoda, mert nedvesek;

Nedvesek, de nem az

Ősznek esőjétől,

Hanem szemeimnek

Sokszor folyt könnyétől.

Egy könny most is pillámon áll…

Barna lyányka, ha itt volnál.

Letörlenéd-e ezt

Egy selyemkendővel,

Édes mosolygásod

Selyemkendőjével?

(Cseke.)