Sötétzöld sátoros

Erdőben járok.

Kevély tölgyfák alatt

Szerény virágok.

A fákon madarak,

Virágon méhek.

Ott fönn csattognak, itt

Lenn döngicsélnek.

Nem rengedez sem a

Virág, sem a fa;

Hallgatják a zenét

Elandalodva.

Vagy alszanak talán?

Elszenderedtek?…

Megálltam én is és

Mélán merengek.

Merengve nézek a

Patak habjára.

Melynek nyílsebesen

Rohan le árja;

Fut, mintha kergetné

A felleg árnyát,

A fellegét, a mely

Fölötte száll át.

Ekként kergettelek,

Ifjúi vágyak!

Árnyak valátok, el

Nem foghatálak – –

Menj, menj, emlékezet!

El is feledtem,

Hogy e magányba én

Feledni jöttem.

(Szalk-Szent-Márton.)