Itt állok a rónaközépen,

Mint a szobor, merően.

A pusztát síri csend födé el,

Mint elfödik a halottat szemfödéllel.

Nagy messze tőlem egy ember kaszál;

Mostan megáll,

S köszörűli a kaszát…

Pengése hozzám nem hallatszik át,

Csak azt látom: mint mozg a kéz.

És most ide néz,

Engem bámul, de én szemem sem mozdítom…

Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?

(Szalk-Szent-Márton.)