Mikor a láncz lehull

A rab lábairul,

Még sokáig ugy jár,

Mintha rajta volna,

A szomorú terhet

Annyira megszokta.

Te is, hogy megszoktad,

Szívem, a fájdalmat,

Most, mikor jó sorsom

Rólad azt lerázta,

Nem tudsz még örülni

Isten igazába’.

Örülj, örülj, szivem!

Ki örül, ha te nem?

Kinek van, mint neked,

Ilyen boldogsága?

Kinek van a földön

Ilyen mennyországa?

(Koltó.)