Busúlnak a virágok,

Szegénykék betegek.

Nincs messze már halálok,

Mert a tél közeleg.

Miként az aggastyánnak

Megőszült fürtei,

Ugy hullanak a fáknak

Sárgult levelei.

Hiába a vidéken

Körültekintenem,

Nincs a nagy messzeségben

Egy zöld bokrocska sem.

Van egy! majd elfeledtem…

Lelkem, te vagy, te vagy

A zöld bokor, a melyben

Az ősz nyomot nem hagy;

Rajtad folyvást teremnek

S fognak virítani

A boldog szerelemnek

Örökzöld lombjai.

(Koltó.)