Olyan a nap, mint a hervadt rózsa,

Lankadtan bocsátja le fejét;

Levelei, a halvány sugárok,

Bús mosolylyal hullnak róla szét.

Néma, csendes a világ körűlem,

Távol szól csak egy kis estharang,

Távol s szépen, mintha égbül jönne

Vagy egy édes álomból e hang.

Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez

Ábrándos hang jól esik nekem.

Tudj’ isten, mit érzek, mit nem érzek,

Tudja isten, hol jár az eszem.

(Diós-Győr.) -316-