(Heine után németből.)

Föl, föl, dalaim, jó dalaim!

Föl, fegyverkezzetek!

Hangoztassátok a harsonákat,

S emeljétek paizsra

Ez ifju leányt,

Ki mátul egész szivemet

Birandja mint királyné!

Üdvöz légy, ifju királyné!

Ott fönn lerántom a napról

A piros sugáru aranyat,

S belőle fölszentelt fejedre

Koronát fonok.

Az égboriték lobogó kék selymiből,

A melyen az égi gyémántok ragyognak,

Egy drága darabot lemetszek,

S koronázási köpenyként

Királyi vállaidra akasztom.

Kiséretűl adok neked

Fölczifrázott sonetteket, kevély

Terzínákat s udvarias stanzákat;

Elmésségem leszen kengyelfutód,

Bohóczod képzeletem,

Heroldod húmorom,

Nevető könyűkkel a czímerem.

Magam pedig, királyné,

Letérdelek előtted

S hódolva, pirosbársony párnán

Átnyujtom a kis darab észt,

A melyet elődöd

Még irgalomból meghagyott.

(Szatmár.)

-315-