Laczi te,

Hallod-e?

Jer ide,

Jer, ha mondom,

Rontom-bontom,

Ülj meg itten az ölemben,

De ne mocczanj, mert különben

Meg talállak csípni,

Igy ni!

Ugy-e fáj?

Hát ne kiabálj.

Szájadat betedd,

S nyisd ki füledet,

Nyisd ki ezt a kis kaput;

Majd meglátod, hogy mi fut

Rajta át fejedbe…

Egy kis tarka lepke.

Tarka lepke, kis mese,

Szállj be Laczi fejibe.

Volt egy ember, nagy bajúszos.

Mit csinált? elment a kúthoz.

De nem volt víz a vederbe’,

Kapta magát tele merte.

És vajon minek

Meritette meg

Azt a vedret?

Tán a kertet

Kéne meglocsolnia?

Vagy ihatnék?… nem biz’ a.

Telt vederrel a kezében

A mezőre ballag szépen,

Ott megállt és körülnézett;

Ejnye vajon mit szemlélhet?

Tán a fényes délibábot?

Hisz olyat már sokat látott…

Vagy a szomszéd falu tornyát?

Hisz azon meg nem sokat lát…

Vagy tán azt az embert,

Ki amott a kendert

Áztatóba hordja?

Arra sincsen gondja.

Mire van hát?

Ebugattát!

Már csak megmondom, mi végett

Nézi át a mezőséget,

A vizet mért hozta ki?

Ürgét akar önteni.

Ninini:

Ott az ürge,

Hű, mi fürge,

Mint szalad!

Pillanat,

S odabenn van,

Benn a lyukban.

A mi emberünk se rest,

Oda nyargal egyenest

A lyuk mellé,

S bele önté

A veder vizet;

Torkig tele lett.

A szegény kis ürge

Egy darabig türte,

Hanem aztán csak kimászott.

Még az inge is átázott.

A lyuk száján nyakon csipték,

Nyakon csipték, haza vitték,

S mostan…

Itt van…

Karjaimban,

Mert e fürge,

Pajkos ürge,

Te vagy, Laczi, te bizony!

(Szalonta.)

-309-