Csak egy lénynyel van kevesebb,

Mint tennap volt,

S nekem ugy tetszik: az egész

Világ kiholt.

Meghalt anyám, le is tevék

A sírba őt;

Lelkemből varrtam én reá

A szemfedőt.

Anyám, miért nem vitted el

Életemet,

Ha már belőle elvivéd

Az örömet?

Te nap valál, én sugarad.

Itt mért hagyál?

Hisz sugarát elviszi a

Nap, ha leszáll.

Beszélek hozzád, hallod-e

A bús panaszt?

Hiába van szóm, te, anyám,

Nem hallod azt.

Itt állok, a hol rajtad a

Sír halma kél,

S messzebb vagy még is a világ

Legvéginél.

Midőn koporsód szögezék,

Ezt rebegém:

»Ébredj föl, kedves jó anyám,

Édes szülém!«

Fölkelt-e a föltámadás

Majd tégedet,

Kit gyermeked siralma sem

Ébreszthetett?!