Virasztánk kínosan

Anyám, te s én;

Kis mécsünk reszketett,

Haldokló éltedet

Jelképezvén.

-302-

Magam valék anyám

Fájdalminál;

De nem soká’ közénk

Egy vendég érkezék…

Jött a halál.

Anyácskám, édesem,

Jó szivedet

Keze megérinté,

S verése szűnt belé

S hidegedett.

Midőn közel vala

A szörnyű vég,

Mint hervadt fára le

Az ősz esős köde,

Rád borulék.

Beléd akartam én

Én éltemet

Csókolni… s oh szülém,

Te csókolád belém

A tiedet!