Nem a terhes szekér

Alföld fertőiben,

Nem a vitorlátlan

Hajó a tengeren,

Nem e jő lassan, nem e jő:

Te jösz lassan, te vén idő.

Ah, hogy megvénülél!

Alig birod magad,

El is töréd azon

Fölül még lábadat.

Mint béna koldús, csúszsz elé,

Ki mankóját elveszité.

-313-

Öledben ásitó

Fiaid, a napok;

Ásitni általuk

Én is kedvet kapok,

Ásítok olyan nagyokat,

Hogy majd elnyelem magamat.

Förtelmes vén idő,

Rosz lelkű hatalom,

Mint fogsz te futni majd,

Ha én nem akarom,

Mint fogsz te futni majd, midőn

Velem lesz édes szeretőm.

Akkor megifjodol,

Vén bőröd leveted,

S öltesz sasszárnyakat

Köszvényes láb helyett,

És messze, gyorsan szállasz el

Az élet örömeivel.

Mostan röpülj, idő,

Mig távol kedvesem;

Midőn együtt leszünk,

Midőn őt ölelem:

Nem bánom én, ha mindenik

Órád eltart egy századig!

(Pest.)