Róla és csak róla szól

Az új világ krónikája;

Tótágast áll az esze,

Ki csak egyszer néz is rája.

Oda hagyja aranyát

A fukar s boltját a kalmár

S a poéta rímjeit,

Hogy kövessék őt, a hol jár.

Ha látná őt a király,

Elfeledné trónját érte;

Árnya lenne a nap, és

Nem kivánkoznék az égre.

A halálos beteget

Meggyógyítja szemsugára,

És az éhes jóllakik

Egy futó pillantatára. –

Igy irák le őt nekem,

Igy beszéle róla minden.

Mit csináljak? gondolám;

Már, mondok, csak megtekintem.

S megtekintém. Eh, bolond

A világ s az lesz örökre;

Mi a szép? úgy tudja csak,

Mint apám bármelyik ökre.

Szó sincs, szó sincs róla, hogy

Szép e lyány. Uram kegyelmezz,

Hogy lehetne szép? hiszen

Nem hasonlít kedvesemhez.

(Pest.)