Őszi idő a javából,

A természet homlokáról

Minden szépet leragad.

Nincsen a mezőkön semmi,

Még a kertben is keresni

Kell már a virágokat.

Kis Juliskám összeszedte

És bokrétává kötötte

A maradék szálakat.

Jól tevéd, kis feleségem,

Kedvet szerzesz evvel nékem,

S tán velök sem tészsz roszat.

Már ha úgy is halniok kell,

Haljanak hát legalább el

Itt, hol látják szemeink;

Könnyebb lesz talán halálok,

Hogyha azok néznek rájok,

A kik őket szeretik.

(Koltó.) -340-