És vége a komédiának,

A fütty s a taps elhallgatott,

A nagy függöny szépen legördült,

S én ott hagyám a színpadot.

S most itt vagyok… oly messze, messze,

Száz mérföld tőlem a világ,

Ki egykor azt becsavarogtam,

Mint a garabonczás diák.

Itt űlök feleségem mellett

Ebb’ a csendes kis faluba’.

Egykor szűk volt a föld, s imé most

Elég tág e kicsiny szoba.

Itt nézem a hajnalt s az alkonyt

És feleségem mosolyát,

S szemem nem kíván többet látni,

Bármily kevés az, a mit lát.

Ki tette volna föl felőlem,

Hogy ilyen furcsán járok még?…

De mikor olyan furcsa, furcsa

Portéka az a feleség!

(Koltó.)