Ez már aztán az élet!

Az egész éven át

Föl és alá kószálom

A két magyar hazát.

Vándorlok Magyarország

Dicső térségein

S testvére, a szép Erdély

Regényes bérczein.

Rónákról nézek távol

Hegyek tetőire.

És hegytetőkről nézek

Távol rónákra le.

Füvetlen fátlan puszta

S vad erdős rengeteg

Szép panorámaképen

Előttem ellebeg.

Ott városok harangja,

Itt mezei kolomp,

Amaz drámákat és ez

Tündérregéket mond.

Itt egy sötét nagy kastély

Taszít magátul el,

Ott egy fejér kis kunyhó

Barátként üdvezel.

Előre, csak előre,

Nagy messze még a czél;

Tovább, tovább mindegyre,

Gyorsan miként a szél.

Mi kéj, így kóborolni

Hegyen és völgyön túl,

Mi kéj! mint dagad keblem!

S erszényem mint lapúl!

(Dézs.)