Kis Juliskám, feleségem

Neve napja vagyon most!

Adjatok rám ócska mentét,

Rókaprémest, zsinorost.

És le most e bugyogóval,

Magyar nadrágot nekem!

És el bajuszpödrőért a

Patikába hirtelen!

Mielőtt elébe lépek,

Igy csipem ki magamat,

Legyen újra föltámasztva

A hajdankori divat,

Az a régi idő, melyben

Még roszúl öltöztenek,

De a mellett jót kivántak

Egymásnak az emberek. –

Jót kivánok én is néked,

Ez természetes dolog,

Csak hogy a jó annyiféle,

Hogy alig választhatok.

Hogy lehetne valamennyit

Egy szóban kimondani?

Ne legyenek életednek

Bánatai, bajai?

Eh, ez nem is jó kivánság!

Bánat és baj kellenek;

A hol árnyék nincsen, ott a

Fényt sem igen látni meg.

Ifjuság! ez a minden jó,

Éld le ifjuságodat…

Ez rövid, s aztán meghalni?

Nem nagyon víg gondolat.

-361-

Érd el (persze én velem) az

Ősz hajak késő korát,

Hanem ez ne légyen más, mint

Álarczban az ifjuság.

(Pest.)