Tenger-kéj veszen körűl,

Közepében lelkem fürdik…

A madár röpűlt csak eddig,

Most az ember is röpűl!

Nyílsebes gondolatunk,

Későn indulánk utánad,

De sarkantyúzd paripádat,

Mert elérünk, elhagyunk!

Hegy, fa, ház, ember, patak

És ki tudja, még mi minden?

Tünedez föl szemeimben

S oszlik el, mint köd-alak.

A nap is velünk szalad,

Mint egy őrült, a ki véli,

Hogy őt, össze-visszatépni,

Űzi egy ördögcsapat.

Futott, futott, s hasztalan!

Elmaradt… fáradva dől le

A nyugati hegytetőre,

Arczán szégyen lángja van.

S még mi egyre röpülünk,

Egy sziporkát sem fáradva;

Ez a gép tán egyenest a

Más világba megy velünk! –

Száz vas-útat, ezeret!

Csináljátok, csináljátok!

Hadd fussák be a világot,

Mint a testet az erek.

Ezek a föld erei,

Bennök árad a műveltség,

Ezek által ömlenek szét

Az életnek nedvei.

Miért nem csináltatok

Eddig is már… vas hiányzott?

Törjetek szét minden lánczot,

Majd lesz elég vasatok!

(Pest.)