(Béranger után francziából.)

Mondátok: »Jer Párizsba, ifju pásztor,

Használni magas tehetségedet.

Pénzünk, gondunk, a tanulás, a színház

Feledtetik majd a mezőt veled.«

Én eljövék, de milyen arczom! a sok

Tűznél tavaszomat leégetém.

Adjátok vissza, vissza falumat

És a hegyet, hol születém!

Bús és hideg láz fut rajtam keresztül,

Beteljesítvén kivánságtokat.

E szép bálokban, a hol királynék a

Hölgyek, haldoklom a honvágy miatt.

Nyelvem hiába csínosítám, és a

Müvészet fénye hasztalan vakit.

Adjátok vissza, vissza falumat

És vídám vasárnapjait!

Estéinket s a vén meséket s durva

Danáinkat méltán lenézitek.

Büvészeinken túltesz Operátok,

Mely a tündér hont közelíti meg,

A szentek szentének hódolva, a menny

Hangversenytektől vészi hangjait.

Adjátok vissza, vissza falumat

És estenkénti dalait!

Sötét kunyhóink s dűlő templomunkat

Magam is kezdtem én csekélyleni.

Itt megragadnak a sok emlékszobrok,

Kivált e Louvre s díszes kertjei.

Pompás kastélyok, mint légtűnemények,

Miket beszínez a napalkonyat.

Adjátok vissza, vissza falumat

S harangját s a kis házakat!

Téritsétek meg a bálványimádót;

Haldokló félben istenéhez tér.

Kutyám ott lenn vár engem a tűzhelynél,

S anyám, bucsúnkra emlékezve, sír.

Százszor látám a hófuvást, vihart, s ha

Vadállatok nyájunkra törtenek.

Adjátok vissza, vissza falumat

S botom s a barna kenyeret!

Mit hallok, ég, mily nyugtalanná lettem!

Mondják: »menj, indulj holnap, ha virad.

Szülőfölded letörli könnyedet, s majd

Éledni fogsz hazád ege alatt.«

Isten veled szép ragyogó hely, Párizs,

Hol elbájolva áll a jövevény.

Ah újra látom, látom falumat

És a hegyet, hol születém!

(Pest.)