Megbántott a rózsám nagyon,

Haraguttam érte nagyon,

Haraguttam, búslakodtam,

Mint az effélékért szoktam.

Azt gondoltam, hogy sebemet

A sirásó gyógyítja meg,

Hogy akkor zárul be sebem,

Ha megnyílik a sír nekem.

S meddig tartott ez a bajom?

Míg megcsókolt az angyalom,

Mihelyt megcsókolt angyalom,

Mingyárt nem lett semmi bajom.

Éles, hegyes tőr a szava,

S édes balzsam az ajaka.

Ilyen az a leányféle!

Mit tegyen az ember véle?

(Szatmár.)