Jó költőnek tartanak, s hogy

Az vagyok, én is hiszem,

De azért te ne magasztald

Verseimet, kedvesem.

Te előtted elpirúlok,

Hogyha dícsérsz engemet,

Oh mert érzem, hozzád képest

Érzem kicsinységemet.

A legkisebb gondolatban,

Mely fejedben tündököl,

A legkisebb érzeményben,

Mely kebled dagasztja föl,

Szemed egy pillantásában,

Mely titkon felém röpül,

Egy hangodban, mely futólag

Csengi lelkemet körül,

Egy mosolygásodban is több

Költészet van, kedvesem,

Mint az ötszáz-ötven versben,

Melyet írtam összesen.

(Szatmár.)