Nézek, nézek kifelé az

Ablakon,

Ott merengnek szemeim a

Silbakon,

Jár a faköpönyeg mellett

Föl s alá,

Méltósággal, mint valami

Kiskirály.

Sétifikáltam igy én is

Valaha,

Mert hogy voltam, voltam én is

Katona,

Fekete-sárgára festett

Fák előtt

Villogtattam a hatalmas

Gyíklesőt.

Izzadtam a dicső borju-

Bőr alatt,

Bájos bakancs ékesíté

Lábamat,

Szájam szörnyü halberdókat

Kiabált,

És söpörtem a kaszárnya

Udvarát.

Hősi pálya, hősi pálya,

Gyöngy élet,

Szégyen rám, hogy számot veték

Te véled,

-350- Hogy letettem cserkoszorúd

Fejemről,

Elhajíték puskát, seprőt

Kezemből.

Hejh de meg is vert az isten

Engemet,

Hogy elhagytam a vitézi

Életet,

Poéta lett belőlem, csak

Poéta…

Ott talán már káplár volnék

Azóta.

(Nagy-Várad.)