Mint elátkozott királyfi

Túl az Óperenczián,

Él magában falujában

Pató Pál úr mogorván.

Be más lenne itt az élet,

Ha egy ifjú feleség…

Közbe vágott Pató Pál ur:

»Ejh, rá érünk arra még!«

Roskadó félben van a ház,

Hámlik le a vakolat,

S a szél egy darab födéllel

Már tudj’ isten hol szalad;

Javítsuk ki, mert maholnap

Pallásról néz be az ég…

Közbe vágott Pató Pál úr:

»Ejh, rá érünk arra még!«

Puszta a kert, e helyett a

Szántóföld szépen virít,

Termi bőven a pipacsnak

Mindenféle nemeit.

Mit henyél az a sok béres?

Mit henyélnek az ekék?…

Közbe vágott Pató Pál úr:

»Ejh, rá érünk arra még!«

Hát a mente, hát a nadrág,

Ugy megritkult, olyan ó,

Hogy szunyoghálónak is már

Csak szükségből volna jó;

Híni kell csak a szabót, a

Posztó meg van véve rég…

Közbe vágott Pató Pál úr:

»Ejh, rá érünk arra még!«

Életét így tengi által;

Bár apái nékie

Mindent oly bőven hagyának,

Soha sincsen semmije.

De ez nem az ő hibája;

Ő magyarnak születék,

S hazájában ősi jelszó:

»Ejh, rá érünk arra még!«

(Pest.)