Isten, alkotál-e

Több ily szívet is már

Mint az én szivem?

Volt-e másban is már

Ily sokféle és ily

Forró érzelem?

Hű tanya ez a szív,

Nemesebb barátság

Hű tanyája ez,

Elhagyott, elaggott

Szüleim egyetlen

Lágy párnája ez.

Kert e szív, a hol leg-

Illatosb virágid

Nyílnak, szerelem!

Bánya ez, a mely a

Szabadság számára

Kardvasat terem.

És mi szép, mi jó van

A kerek világon,

Melyet nem ölel,

Melyhez imádása

Ne hajolna le vagy

Nem röpülne fel?…

S egykor ez a szív is

Megszünik dobogni,

Mint a többiek;

Egykor ez a szív is

Megszünik dobogni…

Néma lesz s hideg.

Lenn a föld porában

Össze fog vegyűlni

Majd a többivel,

S tán olyannal épen,

Kit magasb indúlat

Soh’ sem gyujta fel.

Oh nem! szívemet ne

Bírja másokéval

Ugyanaz a hely…

Vegyétek ki, hogyha

Meghalok, barátim,

S égessétek el.

(Szatmár.)