Szőke asszony, szőke asszony,

Fejér hattyu, fejér hattyu!

Sorsod olyan fekete,

Mint a holló, mint a holló.

Mért adá neked az isten

E szépséget? vagyis inkább

Ezt a férjet mért adá,

Ki nem tudja, hogy mi a szép?

Kebeledbe mért tevé az

Isten ezt a gazdag szívet?

Ezt a tündér zongorát,

Mit nem tud pengetni férjed.

Oh ha én birnám e hangszert!…

Pillanatra érintém csak,

És dalától reszketett

Örömében a teremtés.

Vége, vége már e dalnak,

Elváltunk, és nem tudom, hogy

Nézek-e még valaha

Szép szemed kék csillagára?

Be-benéztem elmerengve

Gyönyörű kék szemeidbe,

Mint a tenger mélyibe

Néz a sajkás holdas éjben.

De fölöttünk sötét felhő

Támadott, mely elborítá

A holdfényes éjszakát…

Férjed jött sötét orczával.

-300-

Szörnyü ember! van hatalma,

Tőled mindent megtagadni,

És a mellett van joga,

Tőled mindent követelni.

Meggyülöltem őt, meg; mert él

Hatalmával és jogával:

Tőled mindent követel

És nem enged semmit, semmit.

Volnál képes őt szeretni?

És lehetnél véle boldog?

Soha, soha sem hiszem,

Noha mindig oly vidám vagy.

Mért mosolygál én előttem?

Engem el nem ámitottál;

Jól tudom, hogy a mosoly

Gyakran könnyek álorczája.

Jól tudom, hogy éjjelenként,

Hogyha férjed mélyen alszik,

Te virasztasz, mert szobád

És a város bármi csendes:

De szived rémek tanyája,

Melyek csengő poharakba

Töltik és iszszák megölt

Örömidnek omló vérét.

Mit tevő légy? mit tevő légy?

Legalább átkozd meg őket,

Átkozd meg, kik tégedet

Ily nyomoruságba löktek;

Mondj megsemmisítő átkot

Hajlékukra, ha még élnek,

És ha már meghaltanak,

Mondj átkot koporsójokra!…

Szegény asszony, hogy tennéd ezt?

Nem szabad megátkoznod, sőt

Tisztelned s szeretned kell,

Mert hiszen ezek szülőid. –

Szőke asszony, szőke asszony,

Fejér hattyu, fejér hattyu!

Sorsod olyan fekete,

Mint a holló, mint a holló.

(Pest.)