Nem akarok elrohadni,

Mint a fűzfa a mocsárban;

El akarok égni, mint a

Tölgy a fellegek lángjában.

Tűz kell nékem; víz maradjon

A békának és a halnak

És a rosz poétáknak, kik

Béka módra kuruttyolnak.

Te vagy az én elemem, tűz!…

Sokat fáztam életemben,

Szegény testem sokat fázott,

De meleg volt mindig lelkem. –

Jer, szeretlek, szép leányka,

Jer, szeretlek szenvedélylyel:

De tüzes légy! más különben

Elmehetsz isten hirével.

Hejh, korcsmáros, bort! ihatnám.

Tiszta bort! mert ha vizes lesz:

Megköszönhet’d, ha kancsód a

Falhoz vágom, nem fejedhez. –

Csak igy élet ez az élet,

Tüzes lyánynyal, tüzes borral…

És – a mit majd elfeledtem –

Nem maradhat még el a dal.

Mondjatok dalt, de tüzes dalt,

Mert szakadjon ki a nyelve,

Ki ugy dalol, hogy dalától

Nincsen a szív feltüzelve.

Nem akarok elrohadni,

Mint a fűzfa a mocsárban;

El akarok égni, mint a

Tölgy a fellegek lángjában!

(Pest.)