Te az enyim, én a tied,

Nekünk áll a világ!

Magas a nap fejünk fölött,

Messze földet belát,

De a meddig szeme elhat,

Nem lát nálunk boldogabbat.

Kicsiny leány az én rózsám,

Elfér az ölembe’,

Kicsiny leány az én rózsám,

De nagy ám a lelke,

Rózsám lelke egész ország,

Még pedig a Tündérország.

Ha Juliskám eszembe jut,

Sötétben is látok,

Fényes szeme, fényes lelke

Hint reám világot;

Ha előttem e két fáklya,

Belátok a mennyországba. –

Tudod-e még, édes anyám,

Mikor gyerek voltam?

Kinn az utczán házunk előtt

Játszottam a porban,

Már ott az járt a fejembe’;

Ha belőlem király lenne!

Kinevettél akkor, anyám,

Jó izűt nevettél,

Hogy fiad fejében ilyen

Balga gondolat kél.

De az isten meghallgatott,

Megsegített, király vagyok.

-303-

Király vagyok én, mióta

Bírom Juliskámat,

Nem fejemen, de szívemen

Hordom koronámat,

Eszemadta Juliskája,

Szívem arany koronája!

(Nagy-Várad.)